Az elmúlt hétvégék svédasztalos ebédei során számtalan új vendéggel is találkoztunk, és -nem titkoljuk- kaptunk egy jóleső bókot az újonnan érkezettektől:
„Jéé, ez olyan mint a Gödör volt…!”
Bizony, azt kell mondjuk, megérintett minket ez a kijelentés, hiszen annak idején vendégként, vagy kollégaként bizony mi is megfordultunk Szombathely emblematikus éttermében, szerettük és tiszteltük azt a fajta vendéglátást, amit ők képviseltek, azt a hangulatot, amit ők teremtettek, és bizony az épület felújítása során nekünk is célunk volt, hogy a 300 éves pincéből valami hasonló kultikus helyet tudjunk kialakítani.
Talán, látva az emberek mosolyát, sikerült is kicsit.
De milyen volt ott dolgozni? Mit gondolt a szakma a Gödörről?
Babos Gábor és Szép Tibor kollégánkkal beszélgettünk:
Babos Gábor: 2000-2014 között két részletben 12 évet dolgoztam a Gödörben, és be kell valljam, a szakmai identitásom nagy részét ott „szedtem magamra”. Óriási élmény volt, óriási munka volt, de így utólag: minden percét élveztem.
SZép Tibor: Valóban, nem lehet elmenni a Gödör mellett akkor, amikor a szombathelyi vendéglátásról beszélgetünk. Országszerte ismert és elismert volt a konyhája, a személyzete. Jómagam is ismertem őket, tiszteltem őket, jó részüket tanítottam is.
Mi volt a titok?
BG: Házias ízek, nagy adagok, és nagyon gyorsan. Összefoglalva: egyszerűségében rejlett a titok.
Ami még érdekes volt, az a csapat állandósága: Devecseri Gábor, Mester Zsolti, Nagy Lajos, Babos András, Keszti Zoli, Rekovácz Balázs, Hende Róbert, Gellén László, Pető Zsolti… hadd ne soroljam, nem szeretnék senkit kihagyni. Elismerés volt ott dolgozni, szerintem mindannyian jó szívvel emlékszünk vissza.
SZT: Hihetetlen állandó és magas színvonalat tartottak, ami példaértékű volt a szakmában, akkor is, ha úgymond konkurens voltál, büszke voltál rájuk.
Kik jártak oda?
BG: Mindenki. Tényleg mindenki. A munkás, a főiskolás, Zámbó Jimmy, bárki, aki csak tudott, jött. Lehet, hogy évente, lehet, hogy hetente, de mindenki jött. Nehéz volt néha asztalt kapni, hétköznap este is a söntésnél álltak sorba az emberek asztalért. És kivárták. Egy átlagos napon is négyen talpaltunk. Nem számolnám ki, hány kilométert tettem meg odalenn…
Sláger?
BG: Viczákné. Nem vitás. Ha itt lenne a zsebembe annak az ára, amit feltálaltam, most nem beszélgetünk.
SZT: A Gödör volt talán az első olyan étterem, ami megpróbált helyi lenni, helyi alapanyagokat használni a régi tájjellegű ízeket felidézve. Erre törekedtek mindvégig, minden éves étlapváltásukkor. Ebben mindenképp meghaladták a 90-es éveket, és megelőzték a mostani vendéglátás trendjeit, és ez az a szemlélet, ami hozzám is közel áll, és hasonlót igyekszem képviselni az általam vezetett konyhákban (Öreg Sam, Forum Étterem).
Mi az, ami hiányzik nektek?
BG: A fiatalságom 🙂 Viccet félretéve abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy amikor a pincében forgok, akkor nagyon gyakran megcsap az az érzés, ami odalenn volt. Nem ugyanaz, persze, és én sem vagyok ugyanaz, de mégis van valami vonzereje egy téglapincének. Ezt máshol nem érzed sem mint vendég, sem mint személyzet. Máshoz nem fogható.
[gdlr_row]
[gdlr_column size=”1/2″]
Forum | Babos Gábor
[/gdlr_column]
[gdlr_column size=”1/2″]
Forum | Szép Tibor Chef
[/gdlr_column]
[/gdlr_row]
[gdlr_row]
[gdlr_column size=”1/2″]
Képek a Gödörből
[masterslider alias=”ms-3″]
Forrás: Nyugat.hu Garai Antal Atom
[/gdlr_column]
[gdlr_column size=”1/2″]
Képek a Forumból
[masterslider alias=”ms-3-1″][/gdlr_column]
[/gdlr_row]
